Kirándulás 2016

2016. május 21-22-én a Budakeszi Hagyományőrző Kör tagjai elutaztak az évente megrendezett szokásos országjáró kirándulásukra.
Ezúttal a Szekszárd – Feked – Mohács – Máriakéménd – Dunakömlőd útvonalat választottuk.

Reggel korán indultunk Budakesziről. Első állomásunk Szekszárd városa volt.
Szekszárd a nemes borok és a művészetek városa.  A Belváros szívéből indult a sétánk, megnéztük a Béla teret, a Szentháromság-szobrát, a Városházát és nagy magyar költőnk, Babits Mihály szülőházát. Szekszárd városát könnyen megismerhettük, hiszen pár perc sétával bármi elérhető volt.

Buszra szállva elindultunk Feked kicsiny faluja felé.
Feked lakosságának nagy része napjainkban is németajkú, az 1946-ban kezdődött kitelepítés őket is fájdalmasan érintette. Feked határában négy keresztet állítottak, mindegyiknek története van. Főként állattenyésztésből, kézművességből és borteremlésből éltek az itteniek.
A falu néhány éve nagyon elnéptelenedett, sok ház állt lakatlanul.
Fekeden már hagyományosan, évente megrendezik a hagyományossá vált „Dunamenti Svábok Stifoder Fesztiválját”. 2016-ban volt a hetedik ilyen rendezvény. Az eredeti terveink szerint a fesztivál német (sváb) nyelvű programjában asszonykórusunk „kiránduló különítménye” is fellépett volna, de néhányan családi és egészségügyi okok miatt lemondták a kirándulást, így kórusvezetőnk nem vállalta a fellépést. Ennek ellenére nagy élvezettel hallgattuk a helyi művészeti csoportok, nemzetiségi népdalkörök, szólisták, tánccsoportok és fúvószenekarok műsorát. A fesztiválon a kulturális élmények mellett számtalan, finomabbnál finomabb kolbásszal, húskészítményekkel ismerkedhettünk meg.

Jó hangulatban ültünk ismét buszra és Mohács felé kanyarodtunk.
Idegenvezetőnk – meglepetésünkre – egy érdekesnek ígérkező esti programot ajánlott, ami szinte mindenki kíváncsiságát igen felcsigázta.
A szállásunk elfoglalása után vacsorázni indultunk. A vacsora után, az étteremből kilépve nagy városi ünnep forgatagába kerültünk, ugyanis ezen az estén emlékeztek meg Nepomuki  Szt. János, a hajósok és más „vízen járók” (halászok, tutajosok, révészek) védőszentjére. Ezen az estén minden esztendőben különböző programokkal, koncertekkel, tűzijátékkal várják az ide látogatókat. Nekünk a mohácsi zeneiskola népes fúvószenekarának nagy sikerű koncertjét volt szerencsénk meghallgatni. Ez után következett a „jánoskázás”. Ennek a szokásnak a nagyon látványos része abból áll, hogy a Dunán sok száz, talán ezernél is több apró kis falapra erősített mécsest engednek leúszni. Amint a „jánoskák” elúsztak, a kíváncsi ünneplő tömeg tűzijátékban gyönyörködhetett. Az estét utcabál zárta.

Vasárnap a szálláshelyünkön elfogyasztott reggeli után ismét buszra szálltunk és a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet kerestük fel. Itt rengeteg információt adó, szakavatott történelmi vezetéssel tekintettük meg először a kiállítást, majd pedig magát az emlékparkot. Ennek a felejthetetlen élménynek a részletes leírását meg sem kíséreljük, mert az már egy kisebb dolgozat lehetne. A séta végén az emlékharang megkongatásával emlékeztünk meg a mohácsi csata számtalan hőséről és áldozatáról.

A látogatás után visszatértünk Mohácsra egy rövid városnézésre. Sajnos az idő szűke miatt csak a legfontosabb látnivalókat tudtuk megtekinteni. Ennek végén felkerestük a „Busó múzeumot” ahol nem csak a farsangi időszak lezárásakor, hanem egész évben meg lehet ismerkedni a busójárás hagyományával. Természetesen ez nem annyira látványos, mint az „igazi” busójárás, viszont rengeteg információt kaptunk magáról erről a sokác népszokásról.

Mohácsot elhagyva nem túl távoli Máriakéméndet kerestük fel. Máriakéménd a környékről és távolabbról érkezők búcsújáró helye. Itt a kegytemplomban német nyelvű szentmisén vettünk részt. Asszonykórusunk tagjai a szomszédos településről érkezett kórussal és a hívekkel együtt énekelte az ismert német nyelvű templomi énekeket és mondták a német nyelvű imákat.

A kirándulás utolsó programpontjaként Dunakömlődre tértünk be a hazafelé úton. Itt a híres halászcsárdában fogyasztottuk el a korai vacsoránkat, utána pedig az egyik helyi nevezetességet, a nagyon szépen helyreállított pincesort látogattuk meg. A helyi borosgazdák közül többen behívtak pincéikbe megkóstolni a boraikat.

Késő estére felejthetetlen élményekkel gazdagodva érkeztünk haza. Úgy gondolom, hogy az úton kapott élmények megerősítettek bennünket abban a tudatban, hogy nem szabad megengedni, hogy a magyarországi német nemzetiség, a svábság kultúrája feledésbe menjen.

A kiránduláson készült fényképek  megtekinthetők egyesületünk internetes tárhelyén.