Hagyományőrző Búcsú Bál
Az “Őseink emlékére” készült szobor avatásának előestéjén – 2014. augusztus 9-én, szombaton – felejthetetlen estét tölthettek el budakeszi sváb kötődésű egyesületeinek tagjai a szoboravatásra érkezett német delegáció képviselőivel. A vacsorával egybekötött mulatságnak a Tarkabarka (Kunterbunt) Óvoda kertje adott otthont, gyönyörűen terített asztalok és ínycsíklandó pörkölt illat fogadta a meghívottakat.
A mennyei vacsorát Czirok Gusztáv készítette el a jelenlévőknek, az italokról Menczinger Tibor, a vacsorát követő sütemény-kavalkádról a Hagyományőrző Kör asszonykórusának tagjai gondoskodtak, a Gräfl cukrászda pedig elképesztően finom fagyikelyhekkel fokozta a kulináris élményt.
A német vendégeket Kőrösiné dr. Merkl Hilda a Hagyományőrző Kör tiszteletbeli, ill. Ligetfalvi Károly, a Kör jelenlegi elnöke köszöntötte, a Budakesser Gemeinschaft nevében pedig Franz Huber szólt néhány szót az egybegyűltekhez, megköszönve a meghívást és a szíves vendéglátást.
A jó hangulatot és a talpalávalót a Hagyományőrző Kör Fúvószenekara és a férfi Dalárda dalcsokrai biztosították. Az apróságok pedig birtokba vették az Óvoda csodaszép játszóterét, egészen biztos tehát, hogy a jelenlévők apraja-nagyja testi-lelki élményekkel gazdagodva tért haza a mulatságról.
Budakeszi Város Német Önkormányzata, a Budakeszi Hagyományőrző Kör Egyesület, a Szépítő Egyesület, a Tájház Baráti Kör tagjai és a Tarkabarka Óvoda dolgozói mindent megtettek azért, hogy emlékezetessé tegyék ezt az estét, nem csak a német vendégek, hanem minden résztvevő számára. A szervezés tökéletes volt, a vendéglátás kifogástalan, a hangulat pedig meghitt és családias.
Fotók: Bechtold Fülöp
Fotók: Czégény Béláné